-
A pályázati konstrukció tárgya
Vissza nem térítendő beruházási támogatás folyósítása mikro-, kis-, és középvállalkozások (a továbbiakban: kkv-k) számára Hargita, Kovászna, Maros, Kolozs területén.
-
A pályázati konstrukció célja
A konstrukció átfogó célja egy regionális gazdasági tér kialakítása a vállalkozások közötti együttműködés kialakítása, fokozása, a lehetséges szinergiák kihasználása által.
A másik fő cél a célterületen élők szülőföldön maradásának és boldogulásának támogatása a foglalkoztatottság és a beszállítói lehetőségek számának növelése által.
A közvetlen cél, hiánypótló beruházások létrejötte, a támogatottak üzleti hatékonyságának, versenyképességének növelése, technológiájuk fejlesztése, meglévő kapacitásaik jobb kihasználása, termelési kapacitásaik, a hozzáadott értékük növelése összteljesítményük és fenntarthatóságuk javítása, különösen a termelési költségek csökkentése, illetve a termelés javítása és átcsoportosítása révén. Továbbá olyan stratégiai üzleti terjeszkedések támogatása, amely a támogatott beruházás által az adott szektorban hosszútávon fenntartható piaci jelenlétet biztosít.
Támogatás kkv-k induló beruházásához – beleértve a turisztikai fejlesztéseket és mezőgazdasági termékek feldolgozására irányuló beruházásokat is – a Bizottság 651/2014/EU rendelete (2014. június 17.) a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról (HL L 187, 2014.06.26., 1. o) (továbbiakban: 651/2014/EU bizottsági rendelet) 14. cikke szerinti regionális beruházási támogatásként nyújtható.
-
Pénzügyi feltételek
-
3.1 Általános feltételek
A megvalósítandó projekt vissza nem térítendő támogatásból és saját forrásból tevődik össze, amelyek együttesen határozzák meg a projekt összes elszámolható költségét. Saját forrás a pályázók által felvett hitel, pénzügyi lízing, tagi kölcsön1, egyéb tőkejuttatás is, amennyiben a projekt céljaira történő felhasználásának akadálya nincs.
A pályázó által minimálisan biztosítandó kötelező saját forrás mértéke a pályázat elszámolható költségeinek legalább 50%-a. A saját forrás nem tartalmazhat állami támogatást és állami forrást, valamint az Európai Unió intézményei, ügynökségei, közös vállalkozásai vagy más szervei által központilag kezelt, a tagállam ellenőrzése alá sem közvetlenül, sem közvetve nem tartozó uniós finanszírozást.
A saját forrás rendelkezésre állásáról a pályázat benyújtásakor csak nyilatkozni kell.
Az ÁFA nem elszámolható.
A projekt végrehajtása során lehetőség van szállítói előleg igénylésére. Az előleg maximum a támogatás 50 %-a lehet. Az előleg igénylésének feltétele az előleg összegével arányos és a pályázat elszámolható költségeinek legalább 10 %-át elérő saját forrás felhasználása és az erről szóló elszámolás Támogató általi elfogadása.
A támogatás minimum 50 %-át támogató a szállító teljesítést követően, utólag fizeti meg. Ha a pályázó a szállítót időközben kifizette, úgy a támogatás kifizetése a pályázó részére történik.
-
3.2 A támogatás intenzitása és összege
A támogatás intenzitásának maximuma a projekt összes elszámolható költségének 50 %-a, azzal, hogy az alábbi állami támogatási jogcím szerinti maximális támogatási intenzitásokat is be kell tartani.
A támogatás minimális értéke: 250.000 Eurónak a pályázati felhívás közzétételének napján érvényes EKB középárfolyamon számított lej értéke.
A támogatás maximális értéke: 7.500.000 Eurónak a pályázati felhívás közzétételének napján érvényes EKB középárfolyamon számított lej értéke.
Rendelkezésre álló forrás: 25.000.000.000 HUF.
A támogatási összeg forintban kerül meghatározásra a pályázati felhívás közzétételének napján érvényes forint-lej EKB középárfolyam alapján. Ha a Pályázó az elszámolható költségek kategóriába tartozó költség alapját képező beruházási eszközt Magyarországról szerzi be, a támogatást forintban kell igényelnie és a kiutalás is forintban történik. Ha a Pályázó részben vagy egészben az elszámolható költségek kategóriába tartozó költség alapját képező beruházási eszközt nem Magyarországról szerzi be, a támogatást lejben kell igényelnie és a kiutalás is lejben történik.
Regionális beruházási támogatás esetében a támogatás maximális intenzitása a beruházás helyszínének megfelelő, regionális támogatási térkép alapján nyújtható maximális támogatási mérték2:
RO11 Észak-Nyugat Régió 1 Kolozs 40% RO12 Központi Régió 2 Kovászna 40% 3 Hargita 40% 4 Maros 50% A támogatási intenzitás kisvállalkozás esetén 20 százalékponttal, középvállalkozás esetén 10 százalékponttal növelhető.
-
3.3 Támogatás halmozása
1. Azonos vagy részben azonos azonosítható elszámolható költségek esetén állami támogatás abban az esetben halmozható más, helyi, regionális, államháztartási vagy uniós forrásból származó állami támogatással, ha az nem vezet a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitás vagy támogatási összeg túllépéséhez.
2. A pályázati felhívás szerinti támogatás különböző azonosítható elszámolható költségek esetén halmozható más, helyi, regionális, államháztartási vagy uniós forrásból származó állami támogatással.
3. Az egy projekthez több forrásból igénybe vett összes támogatás– függetlenül attól, hogy annak finanszírozása uniós, országos, regionális vagy helyi forrásból történik – mértéke nem haladhatja meg az irányadó uniós állami támogatási szabályokban meghatározott támogatási intenzitást vagy támogatási összeget.
4. Amennyiben a 651/2014/EU bizottsági rendelet 8. cikk (4) bekezdésében meghatározott támogatás, a csekély összegű támogatás, a mezőgazdasági csekély összegű támogatás és a csekély összegű közszolgáltatási támogatás nem rendelkezik azonosítható elszámolható költségekkel, a támogatás bármely egyéb, azonosítható elszámolható költségekkel rendelkező állami támogatással halmozható. Az azonosítható elszámolható költségekkel nem rendelkező támogatás a csoportmentességi rendeletekben és az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb teljes finanszírozási határértékig bármilyen más, azonosítható elszámolható költségekkel nem rendelkező állami támogatással halmozható.
-
-
Jogosultsági feltételek
a) Pályázó a 7. pont szerinti célterületen székhellyel rendelkező és ott tényleges gazdasági tevékenységet folytató mikro-, kis-, vagy középvállalkozás, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és a 7. pont szerinti célterületen fiókteleppel rendelkező és ott tényleges gazdasági tevékenységet folytató mikro-, kis-, vagy középvállalkozás fióktelepe lehet3, melynek működési formája korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság, szövetkezet, közbirtokosság, vagy egyéni vállalkozás.
b) A pályázó tevékenységi köre (főtevékenység és/vagy melléktevékenység) a következő NACE főkategóriák alatti:
-
10 Élelmiszergyártás NACE kód 11 Italgyártás NACE kód 10.11 Húsfeldolgozás, -tartósítás 1010* 11.01 Desztillált szeszes ital gyártása 1101 10.12 Baromfihús feldolgozása, tartósítása 1010* 11.02 Szőlőbor termelése 1102* 10.13 Hús-, baromfihús-készítmény gyártása 1010* 11.03 Gyümölcsbor termelése 1102* 10.20 Halfeldolgozás, -tartósítás 1020 11.04 Egyéb nem desztillált, erjesztett ital gyártása 1102* 10.31 Burgonyafeldolgozás, -tartósítás 1030* 11.05 Sörgyártás 1103* 10.32 Gyümölcs-, zöldséglé gyártása 1030* 11.06 Malátagyártás 1103* 10.39 Egyéb gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás 1030* 11.07 Üdítőital, ásványvíz gyártása 1104 10.41 Olaj gyártása 1040* 52 Raktározás4, szállítást kiegészítő tevékenység 10.42 Margarin gyártása 1040* 10.51 Tejtermék gyártása 1050* 10.52 Jégkrém gyártása 1050* 52.10 Raktározás, tárolás 5210 10.61 Malomipari termék gyártása 1061 52.24 Rakománykezelés 5224 10.62 Keményítő, keményítőtermék gyártása 1062 55 Szálláshely-szolgáltatás 10.71 Kenyér; friss pékáru gyártása 1071* 10.72 Tartósított lisztes áru gyártása 1071* 55.10 Szállodai szolgáltatás 5510* 10.73 Tésztafélék gyártása 1074 55.20 Üdülési, egyéb átmeneti szálláshely szolgáltatás 5510* 10.81 Cukorgyártás 1072 55.30 Kempingszolgáltatás 5520 10.82 Édesség gyártása 1073 55.90 Egyéb szálláshely-szolgáltatás 5590 10.83 Tea, kávé feldolgozása 1079* 56 Vendéglátás 10.84 Fűszer, ételízesítő gyártása 1079* 10.85 Készétel gyártása 1075 10.86 Homogenizált, diétás étel gyártása 1079* 56.10 Éttermi-, mozgó vendéglátás 5610 10.89 M.n.s.egyéb élelmiszer gyártása 1079* 56.21 Rendezvényi étkeztetés 5621 10.91 Haszonállat-eledel gyártása 1080* 56.29 Egyéb vendéglátás 5629 10.92 Hobbiállat-eledel gyártása 1080* 56.30 Italszolgáltatás 5630 c) Pályázónak rendelkeznie kell legalább kettő lezárt (adóbevallással alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel (az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele).
d) A pályázó éves átlagos statisztikai állományi létszáma a pályázat benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 5 fő volt, vagy árbevétele, vagy adózott eredménye meghaladta az 500.000 lejt.
Az a), c) és d) jogosultsági feltételeknek való megfelelés tekintetében figyelembe vehetőek a legalább 25% tulajdonrésszel rendelkező tulajdonos vállalkozások vagy magánszemély tulajdonoson keresztül kapcsolt vállalkozások adatai is (kapcsolt, vagy partnervállalkozások)5. Ebben az esetben a pályázat a pályázó saját, valamint a tulajdonos vállalkozás(ok) vagy magánszemély tulajdonoson keresztül kapcsolt vállalkozás(ok) jóváhagyott közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott éves beszámolója alapján együttesen, a vizsgált gazdálkodási adatok összegezve kerülnek figyelembevételre.
Regionális beruházási támogatás esetén a kedvezményezettnek a támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg, a támogatás visszafizetésének terhe mellett nyilatkoznia kell arról, hogy a támogatási kérelem benyújtását megelőző két évben nem valósított meg áttelepítést6 abba a létesítménybe, amelyben a támogatási kérelem tárgyát képező induló beruházást meg kívánja valósítani, és kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy a támogatási kérelem tárgyát képező induló beruházás üzembe helyezését követő legalább két évig nem kerül sor áttelepítésre abba a létesítménybe, amelyben a támogatási kérelem tárgyát képező induló beruházást meg kívánja valósítani.
-
Kizáró okok
Nem ítélhető meg támogatás a pályázónak,
a) ha esedékes, kiegyenlítetlen köztartozása van a pályázat beadásának pillanatában,
b) amellyel szemben végrehajtási eljárás van folyamatban a pályázat benyújtásának időpontjában,
c) ha nem felel meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének,
d) az olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet, amely nem felel meg a következő feltételeknek:
-
da) tulajdonosi szerkezete, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény szerint meghatározott tényleges tulajdonosa megismerhető,
db) az Európai Unió tagállamában, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államban, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállamában vagy olyan államban rendelkezik adóilletőséggel, amellyel Magyarországnak a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezménye van,
dc) nem minősül a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint meghatározott ellenőrzött külföldi társaságnak,
dd) a gazdálkodó szervezetben közvetlenül vagy közvetetten több mint 25%-os tulajdonnal, befolyással vagy szavazati joggal bíró jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet tekintetében a da), db) és dc) alpont szerinti feltételek fennállnak;
e) ha a támogatási rendszerből való kizárás hatálya alatt áll,
f) ha harmadik személy irányában olyan kötelezettsége áll fenn, amely a támogatással létrejött projekt céljának megvalósulását meghiúsíthatja,
g) ha a támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott vagy ilyen nyilatkozatot tett,
h) ha jogerős végzéssel elrendelt felszámolási, csőd-, végelszámolási vagy egyéb - a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott - eljárás alatt áll,
i) amelynek természetes személy kezese, illetve az egyéb biztosítékot nyújtó természetes személy adósként, adóstársként, illetve egyéb kötelezettként adósságrendezési eljárás hatálya alatt áll,
j) ha esedékes, kiegyenlítetlen 90 napot meghaladó banki tartozása van a kérelem beadásának pillanatában,
k) mellyel szemben a bíróság jogerősen büntetőjogi intézkedésként tevékenysége korlátozását rendelte el; azaz amely tulajdonosával, tagjával, illetve részvényesével vagy amely vállalkozás általános vezetését ellátó szerv tagjával vagy egyszemélyi vezetőjével vagy a gazdasági társaság felügyelőbizottságának tagjával, szemben foglakozástól eltiltás büntetést rendelt el a bíróság jogerős ítéletével;
l) aki a támogatási döntést meghozta vagy aki a támogatási döntés meghozatalában döntés-előkészítőként, értékelőként, vagy helyszíni ellenőrként részt vett,
m) az, aki a támogatási döntés időpontjában a Kormány tagja, államtitkár, közigazgatási államtitkár, helyettes államtitkár, megyei közgyűlés elnöke, főpolgármester, polgármester, regionális fejlesztési ügynökség vezető tisztségviselője,
n) az l) és m) pont szerinti személlyel közös háztartásban élő hozzátartozó,
o) a nyilvánosan működő részvénytársaság kivételével az l)-n) pont szerinti személy tulajdonában álló gazdasági társaság,
p) az állam, a helyi önkormányzat, illetve a köztestület legalább 50%-os közvetlen vagy közvetett tulajdonában lévő gazdasági társaság, valamint – a sportegyesület és a sportszövetség kivételével - az olyan gazdasági társaság, alapítvány, egyesület, egyházi jogi személy vagy szakszervezet, illetve ezek önálló jogi személyiséggel rendelkező olyan szervezeti egysége, amelyben az l)-n) pont szerinti személy vezető tisztségviselő, az alapítvány kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselője, az egyesület, az egyházi jogi személy vagy a szakszervezet ügyintéző vagy képviseleti szervének tagja.
Nem nyújtható támogatás,
a) azon szervezet részére, amely a támogatás odaítélésekor még nem tett eleget valamennyi, az Európai Bizottság európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatás visszafizettetésére kötelező, Magyarországnak címzett határozata alapján fennálló visszafizetési kötelezettségének,
b) nehéz helyzetben lévő vállalkozás7 részére,
c) halászati és akvakultúra-termékek ágazatban,
d) elsődleges mezőgazdasági termeléshez,
e) mezőgazdasági termék feldolgozásához és mezőgazdasági termék forgalmazásához, ha
- a támogatás összege az elsődleges termelőktől beszerzett vagy érintett vállalkozások által forgalmazott ilyen termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre, vagy
- a támogatás az elsődleges termelőknek történő teljes vagy részleges továbbítástól függ,f) exporttal kapcsolatos tevékenységhez, ha a támogatás az exportált mennyiségekhez, értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez vagy az exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódik,
g) abban az esetben, ha azt import áru helyett hazai áru használatától teszik függővé,
h) olyan feltétellel, amely az európai uniós jog megsértését eredményezi,
i) versenyképtelen szénbányák részére,
j) atomenergia termeléshez.
Nem nyújtható továbbá regionális beruházási támogatás,
a) acélipari tevékenységhez,
b) lignitipari tevékenységhez,
c) szénipari tevékenységhez,
d) ellenszolgáltatásért végzett légi, tengeri, közúti, vasúti és belvízi úton történő személy- vagy áruszállítási szolgáltatás nyújtásához, vagy az ahhoz kapcsolódó infrastruktúrához,
e) energiatermelési, energiatárolási, energiaátviteli, energiaelosztási tevékenységhez és energetikai célú infrastruktúra létrehozását szolgáló beruházáshoz,
f) szélessávú kommunikációs ágazatban végzett tevékenységhez,
g) ha a beruházás áttelepítést valósítana meg az alábbiak szerint:
- i. a támogatási kérelmet benyújtó beruházó vagy a kérelmet benyújtó beruházóval egy vállalatcsoportba tartozó beruházó azonos vagy hasonló tevékenységet vagy annak egy részét az EGT megállapodás egyik szerződő felének területén található létesítményből (a továbbiakban: eredeti létesítmény) az EGT megállapodás egy másik szerződő felének területén található azon létesítménybe helyezi át, ahol a támogatott beruházásra sor kerül (a továbbiakban: támogatott létesítmény),
- ii. az eredeti, valamint a támogatott létesítményben előállított termék vagy nyújtott szolgáltatás legalább részben ugyanazokat a célokat szolgálja, és ugyanazon fogyasztói típus keresletét vagy igényeit elégíti ki, és
- iii. a kérelmet benyújtó beruházó vagy a kérelmet benyújtó beruházóval egy vállalatcsoportba tartozó vállalkozás valamely, az EGT-n belüli eredeti létesítményében folytatott azonos vagy hasonló tevékenység körében munkahelyek szűnnek meg.
-
Támogatható tevékenységek
A támogatás igénybevételének feltétele, hogy a tervezett beruházás induló beruházásként8 valósuljon meg.
***
Támogatható beruházási elemek a beruházás érdekében felmerült tárgyi eszközök (földterület, épület, üzem, gép és berendezés) és immateriális javak költsége, a következők szerint:
a) Tervezés és engedélyezés költségei (egyenként max. 3 %-ban, összesen max. 6 %-ban a projekt elszámolható összköltségéhez viszonyítva)
b) Ingatlanvásárlás (max. 10%-ban a projekt elszámolható összköltségéhez viszonyítva)
A beruházáshoz szükséges, 7. pont szerinti célterületen található ingatlan megvásárlásának költsége.c) Gyári technológiafejlesztés (új eszközök beszerzése)
Technológiai korszerűsítést eredményező egyenként minimum nettó 3 000 lej értékű új gépek, eszközök, berendezések bekerülési értéke, amely tartalmazza a vételárat, tartalmazhatja az eszközbeszerzéshez kapcsolódó szállítás és üzembe helyezés, valamint az eszközbeszerzéshez közvetlenül kapcsolódó betanítás költségét is (3 000 lej érték alatti eszköz csak akkor támogatható, ha az a beszerzendő eszköz tartozéka). Eszközbeszerzés esetén az eszközök felszerszámozásához az új szerszámok, új kiegészítő berendezések költsége, amennyiben alkalmassá teszi a meglévő gépet új termékek előállítására vagy kapacitásbővülést eredményez.d) Infrastruktúrafejlesztés
- épületgépészeti gépek
- ivó-, ipari- és tűzi-víz hálózat, korszerű tűzvédelmi hálózat kiépítése és hozzájuk kapcsolódó berendezések, felszerelések,
- a beruházáshoz szükséges, telekhatáron belüli közműfejlesztés, a termeléshez és/vagy szolgáltatáshoz kapcsolódó a projekt keretében beszerezni kívánt új eszköz működéséhez szükséges, az ipari folyamatokhoz kapcsolódó földgázvezeték, gázfogadó állomás, távhővezeték, és a hozzájuk kapcsolódó berendezések, felszerelések
- az új eszköz működtetéséhez szükséges infrastruktúra energiaellátását biztosító megújuló energiatermelő eszközök (pl. napelem, napkollektor, kiserőmű) beszerzése,
- a megújuló energiával működő fűtési és hűtési rendszerek és a hozzájuk kapcsolódó berendezések, felszerelések, valamint villamos energiatermelő berendezés hulladék hőjének hasznosításával működő berendezések és hozzájuk kapcsolódó felszerelések,
- elektromos energiaellátás hálózata (közüzemi hozzájárulás, elektromos hálózati csatlakozási díj) és hozzájuk kapcsolódó berendezések, felszerelések,
- eső- és szennyvízelvezetés, szennyvíztisztító és hozzájuk kapcsolódó berendezések, felszerelések, szennyvíztároló,
- szellőzési, légfrissítő berendezések,
- felvonók, iparvágány,
- hűtőkamra, siló,
- a beruházás megvalósításához szükséges egyéni infrastrukturális fejlesztés
e) Épületbővítés, korszerűsítés
Az ingatlan építés, bővítés, átalakítás, korszerűsítés anyagköltségei és kivitelezőnek fizetett munkadíj.f) Létesítmény felvásárlása (max. 35 %-ban a projekt elszámolható összköltségéhez viszonyítva)
A tárgyi eszközök és a támogatható immateriális javak vételára.
A következő feltételeknek teljesülniük kell:
— a létesítményt bezárták vagy a megvásárlás hiányában bezárták volna,
— az eszközöket a vevőtől független harmadik felektől vásárolják meg9,
— az ügyletet piaci feltételek mellett bonyolítják le.g) Immateriális javak
Az új eszköz beszerzéséhez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzésének költsége, vételára. A vállalkozás digitalizációja: vezetői informatikai rendszer, integrációt támogató rendszer (farmmenedzsment) telepítése hatékonyságnövelés céljából. Az immateriális javak költsége elszámolható, ha- azokat kizárólag a támogatásban részesült létesítményben használják fel,
- az a vonatkozó számviteli szabályok előírásai szerinti terv szerinti értékcsökkenési leírás alá esik,
- azokat szokásos piaci feltételek mellett, a vevőtől független harmadik féltől vásárolják meg,
- azok legalább öt évig a beruházó eszközei között szerepelnek, és ahhoz a projekthez kapcsolódnak, amelyhez a támogatást nyújtották,
A pályázó a fentiek közül egyszerre több pont szerinti beruházási elemre is pályázhat.
A beruházásnak meg kell felelnie az uniós jogszabályoknak, valamint Románia nemzeti környezetvédelmi jogszabályainak.
A projektet a piaci árakhoz igazodóan, reális és takarékos módon kell megtervezni, figyelembe véve a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elvét, valamint a szokásos piaci árnak történő megfelelést.
A projekt keretében beszerzendő eszközök származási helyének az Európai Gazdasági Térség tagállamának, vagy az Európai Unió tagjelölt országának kell lennie. Ha valamilyen eszköz, vagy az eszköz funkcióját betöltő más, hasonló eszköz sem szerezhető be ezekből az országokból, úgy a pályázó kivételesen, az eszköz pontos leírása és a piaci körülményeknek a pályázatban való bemutatása mellett tervezhet más országokból származó eszközt.
Jelen pályázaton elérhető támogatás nem használható fel
- öntözéssel kapcsolatos beruházásokra,
- lízingszerződésekkel kapcsolatos költségekre,
- termelési jogok, támogatási jogosultságok és egynyári növények vásárlására,
- egynyári növények telepítésére,
- vízelvezetési munkálatokra,
- állatok vásárlására,
- a szinten tartást szolgáló tárgyi eszköz és immateriális javak költségének fedezetére,
- a kérelem benyújtásának napja előtt felmerült költség, ráfordítás fedezetére,
- adósság törlesztésére,
- vámköltségekre,
- az általános forgalmi adó és egyéb adók költségeire,
- működési és általános költségekre (rezsi),
- személyi jellegű kiadások fedezésére,
- készletek, forgóeszközök fedezetére,
- bármilyen közforgalomú közlekedésre alkalmas gépjármű (tehergépjármű és személygépjármű) beszerzésére,
- általános rendeltetésű számítógépek, számítógépes perifériák, megjelenítő eszközök, számítógépes programok, operációs rendszerek,
- kényelmi eszközök beszerzésére,
- fényképezők, mobiltelefonok beszerzésére,
- bármilyen olyan eszköz vásárlására, melyek kapcsán a magánhasználat feltételezhető.
A pályázónak, vagy a kivitelezőnek a projektben beszerzett eszközöket az érintett eszközök kereskedelmi forgalmával üzletszerűen foglalkozó, kereskedőnek, vagy gyártónak minősülő szállítótól a szokásos piaci áron kell megvásárolnia, a piacon szokványos jótállási és szavatossági feltételek biztosítása mellett. Tárgyi eszköz esetén az elszámolható költséget a támogató lecsökkenti és a szokásos piaci áron veszi figyelembe, ha az a pályázó és a pályázótól nem független harmadik vállalkozás között, vagy a szokásos piaci árnál magasabb áron kötött szerződés alapján merült fel.
A pályázat elutasításra kerül, ha a projekt megvalósítása környezeti vagy társadalmi szempontból jelentős kockázatot hordoz, vagy a pályázat nincs összhangban a pályázati felhívás célkitűzéseivel. Jelentős kockázatot jelenthetnek többek között a következők:
- ha a támogatást igénylő, illetve az árajánlatot adók/szállítók tulajdonosai, vezető tisztségviselői, székhelye, telephelye, fióktelepe között egyezés áll fenn,
- ha a megvalósítási helyszín nem alkalmas a pályázatban jelzett tevékenység végzésére,
- ha a megvásárolt eszközök együtt sem alkalmasak termelő tevékenység végzésére. -
A projekt megvalósításának helyszíne
A projektnek a következő területeken kell megvalósulnia: Hargita, Kovászna, Maros, Kolozs megyék.
A projekt megvalósítási helyszínének mérete, besorolása, egyéb fizikai jellemzői tekintetében alkalmasnak kell lennie a pályázatban jelzett tevékenység végzésére. A megvalósulási helyszínnek alkalmasnak kell lennie a projekt megvalósítására. A megvalósulási helyszín akkor tekinthető alkalmasnak, ha a projekt tárgyát képező tevékenység elvégezhető a helyszínen, a projekt megvalósításhoz biztosított, vagy biztosítható a megfelelő infrastruktúra.
A beszerzett eszközöket, immateriális javakat a megvalósítás helyszínéül szolgáló ingatlanra (székhelyre, telephelyre, vagy fióktelepre) kell számvitelileg aktiválni.
Nem támogatható olyan projekt, amely a beruházást, illetve a fejlesztést olyan ingatlanon (saját, lízingelt vagy bérelt) kívánja megvalósítani, amelyet a pályázat benyújtásának időpontjában peres követelés terhel.
Amennyiben a fejlesztéssel érintett ingatlan nincs a végső kedvezményezett kizárólagos tulajdonában, vagy vétel során nem válik a pályázó kizárólagos tulajdonává, úgy közokiratba vagy teljes bizonyító erejü magánokiratba foglalt tulajdonosi nyilatkozat szükséges arról, hogy a másik tulajdonos hozzájárul a pályázatban szereplő projekt megvalósításához és a támogatási időszak során megvalósuló infrastrukturális fejlesztések támogatást igénylő általi aktiválásához, továbbá az ingatlan a kötelező fenntartási időszakban a fejlesztés céljára rendelkezésre áll.
-
Megvalósítási időszak
A projekt megvalósítása legkorábban a pályázat benyújtását követően indulhat meg. Elszámolható a felhívás minden feltételének megfelelő, igazoltan a pályázat beadását követően keletkezett költség. A projekt megvalósításának kezdőnapja
a) építési munka esetén az építési naplóba történő első bejegyzés vagy az építésre vonatkozó első visszavonhatatlan kötelezettségvállalás időpontja,
b) tárgyi eszköz és immateriális javak beszerzése esetén
-
- a vállalkozás általi első jogilag kötelező érvényűnek tekintett megrendelés napja,
- az előző alpont szerinti megrendelés hiányában - az arra vonatkozóan megkötött, jogilag kötelező érvényűnek tekintett szerződés létrejöttének a napja,
c) létesítmény felvásárlása esetén a felvásárlás időpontja,
d) az a)-c) pontok közül több pont együttes megvalósulása esetén a legkorábbi időpont, azzal, hogy nem tekintendő a beruházás megkezdésének a földterület megvásárlása, ha az nem képezi a beruházás elszámolható költségét, valamint az előkészítő munka költségének felmerülése.
A projekt megvalósítási határideje: 2025. december 31.
A projektmegvalósítás befejezésének minősül, ha a projekt fizikailag és pénzügyileg is befejezett. A projekt fizikailag befejezett, amennyiben a projekt keretében támogatott valamennyi tevékenység a támogatási szerződésben meghatározottak szerint teljesült. A projekt fizikai befejezés napjának a projekt utolsó támogatott tevékenysége fizikai teljesítésének a napja minősül.
-
A pályázat megvalósításának fő feltételei
A támogatás végső kedvezményezettje a nyertes pályázó.
A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a végső kedvezményezett a működéshez szükséges valamennyi jogosítvánnyal és azonosítóval, a saját forrással, továbbá a beruházás megindításához valamennyi szükséges tervvel és engedéllyel rendelkezzen. Amennyiben a támogatásról szóló döntés kézhezvételétől számított 90 napon belül a pályázó mulasztásából nem kerül sor a támogatási szerződés megkötésére, úgy a támogató jogosult a támogatói döntés felülvizsgálatára.
A végső kedvezményezett köteles a támogatás tárgyát az induló beruházása megvalósítására fordítani, összhangban a benyújtott pályázattal és a megkötött támogatási szerződéssel.
A végső kedvezményezett kifizetési kérelmet havonta egyszer jogosult benyújtani a Támogató felé akként, hogy a kifizetési kérelemben szereplő támogatási összegnek el kell érnie a támogatás összegének 15 %-át, valamint a kifizetési kérelemben szereplő összeg erejéig szükséges biztosítéknak a Támogató rendelkezésére kell állnia.
Legkésőbb a kifizetési kérelem benyújtásával egyidejűleg végső kedvezményezettnek szakmai és pénzügyi beszámolót kell benyújtania a Támogatónak, amiben a korábban a részükre kiutalt összegekkel, illetve az addig felhasznált saját forrással elszámol.
Az egyes kifizetési kérelmekben szereplő támogatási összeg kifizetésének feltétele, hogy a kifizetési kérelemmel egyidejűleg és azt megelőzően benyújtott és a Támogató által jóváhagyott időközi beszámolókban szereplő felhasznált saját forrás összesített értéke a kifizetési kérelem alapján fizetendő és a korábban kifizetett támogatások összesített értékével megegyezzen, vagy azt meghaladja.
Előlegfinanszírozás esetén a kifizetési kérelem nem irányulhat a támogatás teljes összegének 50%-ánál magasabb hányadára. A végső kedvezményezettnek iratokkal (szállítói szerződésekkel, ajánlatokkal) kell igazolniuk a kifizetési kérelemben szereplő beruházás/beszerzés jogosságát, fennállását. Előlegfinanszírozás esetén kizárólag szállítói finanszírozásra kerülhet sor.
A támogatás minimum 50 %-át Támogató a szállító teljesítését követően, utófinanszírozás keretében fizeti meg. Ha a végső kedvezményezett a szállítót időközben kifizette, úgy a támogatás kifizetése a végső kedvezményezett részére történik. Ha a végső kedvezményezett a szállítót még nem fizette ki, úgy a támogatás kifizetése a szállító részére történik.
A végső kedvezményezett köteles a támogatási szerződésben meghatározott módon a támogatással elszámolni. A végső kedvezményezett köteles biztosítani az eszközök rendeltetésszerű felhasználásának ellenőrzését a Támogató, vagy megbízottja számára.
A végső kedvezményezett a projekt megvalósítása során köteles a támogatási szerződésben meghatározott tájékoztatási és nyilvánossági kötelezettségeknek eleget tenni, a projektről és a támogatásról az ott meghatározott módon és tartalommal információt nyújtani.
Amennyiben megállapítást nyer, hogy a végső kedvezményezett nem rendeltetésszerűen használja fel a támogatást, illetve a kötelezettségeit nem teljesíti, abban az esetben a Támogató eláll a támogatási szerződéstől. A végső kedvezményezett ebben az esetben köteles a támogatási összeg szerződés szerinti megtérítésére, kamatokkal együtt.
-
Vállalások
-
10.1. Kötelező vállalás
A támogatásban részesülő végső kedvezményezettnek vállalnia kell a projekt megvalósítási határidejét követő 2 éven belül minden 500.000 lej vissza nem térítendő támogatás után 1 alkalmazott felvételét (határozatlan időtartamú, teljes munkaidős munkaviszonyba), akinek bérezése eléri a megvalósítás helyszíne és a projekt iparága szerinti átlagkereset legalább 75%-át.
-
10.2. Egyéb vállalások
Amennyiben a fenti követelmények teljesítése iparági, technológiai, vagy a beruházás helyszínére jellemző foglalkoztatási körülmények sajátosságai miatt nem lehetséges, úgy a pályázónak a pályázatában -a körülmények bemutatásával együtt – egyedi mérlegelést kell kérnie.
A kérelemben a pályázó integráció vállalására hivatkozhat. Integráció vállalása esetén a végső kedvezményezettnek új beszállítói szerződéseket kell kötnie és vállalnia kell, hogy a mindenkori piaci feltételek szerint vásárol fel. Az integráció részletei a pályázatban fejtendők ki.
Az integrációs feladatok vállalásának esetén a pályázónak vállalnia kell, hogy amennyiben beszállítók támogatására irányuló pályázat kerül közzétételre, úgy – a rendelkezésére álló feldolgozási/értékesítési kapacitások szabta korlátok eléréséig - a pályázat követelményeinek eleget tevő pályázókkal beszállítói szerződést köt az integrációs feladatok vállalása esetén alkalmazandó követelményeknek megfelelően. A beszállítói szerződéseket tipikus piaci áron és tipikus piaci feltételek alkalmazása mellett köteles megkötni.
-
-
Fenntartási időszak
A pályázat eredményeit a projekt megvalósítás befejezését követő 5 éves fenntartási időszakban fenn kell tartani. A végső kedvezményezettnek vállalnia kell, hogy a fenntartási időszak végéig a projektet fenntartja és működteti azt.
A támogatás alapján elért alkalmazotti létszámot fenn kell tartani a fenntartási időszak lejártáig. A végső kedvezményezettnek vállalnia kell, hogy a fenntartási időszak alatt az alkalmazottak számára tett vállalásai nem teljesülése esetén a támogatás arányos részét visszafizeti. A visszafizetési kötelezettség a projekt mutatói alapján, a tényleges teljesítés a vállalástól való elmaradásának arányában kerül megállapításra.
A megvalósítás és a fenntartás időszakában a pályázó a projekt megvalósulásáról köteles adatot szolgáltatni.
Mutató neve Mérték-egység Mutató forrása Projekt keretében a pályázónál meglévő és létesített munkakörben foglalkoztatottak éves átlagos száma Fő Belső munkaügyi nyilvántartás és büntetőjogi felelősség tudatában cégszerűen aláírt Nyilatkozat a projekthez kapcsolódó munkakörről A fenti mutató teljesítésének vizsgálata a benyújtandó szakmai beszámolók és fenntartási jelentések ellenőrzése során történik.
A támogatás teljes összege akkor fizetendő vissza, ha a projekt befejezésétől számított öt éven belüli időtartamon belül, a következők valamelyike történik:
a) a termelő tevékenység megszűnése vagy a programterületen kívülre való áthelyezése;
b) az infrastruktúra valamely elemében tulajdonosváltás következik be, amelynek eredményeként egy cég vagy állami szervezet jogosulatlan előnyhöz jut;
c) a természetében, célkitűzéseiben vagy végrehajtási feltételeiben olyan lényeges változás következik be, amely az eredeti célkitűzéseket veszélyezteti.
A kötelező fenntartási időszak nem akadályozza a gyors technológiai változások miatt a fenntartási időszak alatt korszerűtlenné vált vagy meghibásodott tárgyi eszköz cseréjét, ha a fenntartási időszak alatt a gazdasági tevékenység fenntartása az érintett régióban biztosított. A korszerűtlenné vált vagy meghibásodott és támogatásban már részesült tárgyi eszköz cseréjére a fenntartási időszakban a beruházó állami támogatásban nem részesülhet. A változás bejelentését követően az új eszköznek a lecserélt tárgyi eszközzel azonos funkcióval és azonos vagy nagyobb kapacitással kell rendelkeznie, továbbá a gyártási időpontja nem lehet korábbi, mint a lecserélt tárgyi eszközé.
A támogatott projekttel létrehozott vagyon a záró projekt fenntartási jelentés elfogadásáig csak a támogató előzetes jóváhagyásával és a foglalkoztatási, illetve a szolgáltatási és egyéb kötelezettségek átvállalásával, átruházásával idegeníthető el, adható bérbe, illetve terhelhető meg.
-
Biztosítékok
A pályázó biztosíték rendelkezésre bocsátására köteles a kifizetett támogatás teljes összegére vonatkozóan.
A támogatás visszafizetésének biztosítéka lehet:
a) garanciavállaló nyilatkozat,
b) ingatlan jelzálogjog és ingó zálogjog,
c) a pályázó gazdasági társaság cégjegyzésre jogosult vezető tisztségviselőjének vagy legalább 50%-os közvetlen tulajdonrésszel rendelkező tulajdonosának, vagy együttesen legalább 50%-os közvetlen tulajdonrésszel rendelkező természetes személy tulajdonosainak kezességvállalása,
d) garanciaszervezet által vállalt kezesség,
e) biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvény,
f) hitelintézet által kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvény.
A biztosítékok kombinálhatóak.
A projekt megvalósítási helyének ingatlanján és/vagy a projekt tárgyát képező eszközökön minden esetben zálogjogot kell biztosítani a Támogató számára a támogatási összeg erejéig.
A biztosítékot az első kifizetési igényléssel (ideértve az előleget is) egyidejűleg kell nyújtani. Támogatási összeg kifizetése – az előleget is ideértve – csak akkor engedélyezhető, ha a szükséges biztosíték rendelkezésre áll. A biztosítéki értéknek fedeznie kell legalább a kifizetési igénylésben igényelt, továbbá a már kifizetett támogatás együttes összegét, tehát első alkalommal nem kötelező a teljes támogatási összegre biztosítékot nyújtani. A végső kedvezményezett a kifizetési igénylésben igényelt támogatási összegnek megfelelően megemelt biztosíték meglétét legkésőbb a kifizetési igénylés benyújtásával egyidejűleg köteles igazolni.
A biztosítéknak rendelkezésre kell állnia a fenntartási kötelezettség megszűnéséig. A végső kedvezményezett számára a Támogató a biztosítékcserét lehetővé teszi, ha az új biztosíték végrehajthatósága, illetve az általa fedezett érték megfelel a biztosítékokra vonatkozó feltételeknek.
A biztosítéknyújtási időszaknál rövidebb lejáratú biztosíték esetén, a lejárat napját megelőző 45 naptári nappal korábban a végső kedvezményezettnek a biztosítékot meg kell hosszabbítania vagy cserét kell biztosítania. Ennek elmulasztása esetén a kifizetéseket el kell utasítani, valamint a Támogató a támogatási szerződéstől elállhat. Ha a biztosíték mérsékelhető vagy megszüntethető, a Támogató haladéktalanul gondoskodik az erre vonatkozó nyilatkozat kiadásáról.
-
A pályázat beadási határideje és módja, hiánypótlás
A pályázat benyújtásához a pályázónak ki kell töltenie a pályázati kategóriának megfelelő elektronikus pályázati adatlapot, alá kell írnia ennek kinyomtatott változatát, valamint a kapcsolódó nyilatkozatokat, ezeket beszkennelve az online pályázói felületen csatolnia kell. A kiíró fenntartja a jogot, hogy bármelyik dokumentum eredeti példányát, vagy az arról készített hiteles másolatot bekérje.
A pályázati adatlap és a nyilatkozatok eredeti, cégszerűen aláírt papír alapú példányát személyesen, vagy postai úton is be kell nyújtani legkésőbb az elektronikus benyújtás határidejének leteltét követő 5 munkanapon belül a következő címre: Fundația Pro Economica Alapítvány (Str. Revoluției nr. 1, 540043 Tîrgu Mureș, Romania)
Az elektronikus benyújtás határideje 2024. december 9, 16:00 óra. A határidőn túl benyújtott pályázatok nem esnek elbírálás alá. Benyújtást követően a pályázat tartalmi elemeinek érdemi változtatására nincs lehetőség.
A bírálat során hiányzó melléklet, vagy információ esetén lehetőség van hiánypótlásra és tisztázó kérdés feltevésére. A hiánypótlásra, tisztázásra történő felhívást elektronikus levélben (e-mailben) küldi meg a kiíró a pályázóknak. A felhívás elküldésétől számított 8 naptári nap áll a pályázó rendelkezésére, hogy elektronikus úton pótolja a felszólító levélben jelzett hiányosságokat, vagy megadja a szükséges választ. A hiányok nem teljes körű pótlása, a válasz elhagyása, vagy ezek határidőn túli benyújtása esetén a pályázat érvénytelennek minősül.
Hiánypótlás nélkül elutasításra kerülnek, azok a pályázatok, melyek aláírt adatlapja hiányzik, vagy melyekről a benyújtott dokumentumok alapján megállapítható, hogy hiánypótlás útján sem válhatnak alkalmassá a pályázati felhívásban szereplő követelményeknek való megfelelésre.
-
A benyújtandó dokumentumok
-
a) Online pályázati rendszerében kitöltött űrlap és nyilatkozatok kinyomtatott, cégszerű aláírással ellátott példánya.
-
b) A 2022-es és 2023-as évre vonatkozó jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott) éves beszámoló vagy pénzügyi eredménykimutatás.
-
c) A pályázó hivatalos képviselőjének aláírási címpéldánya, vagy ügyvéd által hitelesített aláírásminta.
-
d) Illetékes adóhatóság és önkormányzat igazolása arról, hogy a pályázónak nincsen köztartozása (nem lehet 30 napnál régebbi).
-
e) A pályázat beadását megelőző utolsó lezárt, teljes üzleti évben a statisztikai és megváltozott munkaképességű munkavállalói létszámot tartalmazó nyilvántartás.
-
f) Pályázó aktualizált alapító okirata.
-
g) Cégkivonat (nem lehet 30 napnál régebbi).
-
h) Minden költségre vonatkozóan 3 db, a pályázat benyújtásakor érvényes, a pályázótól független ajánlatadó által kiállított árajánlat10 csatolása szükséges, amely tartalmazza:
-
- az ajánlattevő megnevezését, aláírását;
- eszközök szállítására irányuló ajánlat esetén az ajánlattevő nyilatkozatát a generálkivitelezői, kereskedői vagy gyártói státuszra vonatkozóan,
- a gyártó(k) megnevezését, a termék(ek) származási országát, a megajánlott termékek típusát, a gyártó által meghatározott műszaki paramétereit, szakmai jellemzőit, rendelésre gyártott beszerzés esetén technikai feltételek és az egyedi költségkalkuláció részletes feltűntetését, tartozék beszerzése esetén annak jelölését, hogy mely eszközhöz tartozik,
- építési kivitelezésre irányuló ajánlat esetén a részletes építési, kivitelezési költségvetést, költségeket, összhangban a pályázat költségvetésével,
- szolgáltatásra vonatkozó ajánlat esetén szolgáltatási elemek felsorolását,
- az árajánlat érvényességét és az ajánlat kiállításának dátumát, amely a pályázat benyújtását megelőző 60 napnál nem lehet régebbi,
- az egységárat, a nettó árat, az ÁFA-t és a bruttó árat.
Az egyes költségtételeknek el kell érniük a 3.000 Lejt.
Amennyiben az árajánlat összege nem lejben van meghatározva, szükséges azt átszámítani lejre a pályázati felhívás közzétételének napján érvényes EKB árfolyamon.
Nem magyar nyelvű árajánlat esetében magyar nyelvű fordítást is szükséges mellékelni a teljes árajánlatról. Nem szükséges hivatalos, fordítóiroda által készített fordítás.
Az árajánlatnak és a pályázatban szereplő táblázatok adatainak meg kell egyezniük.
A költségtételek alátámasztására 3 darab, a formai követelményeknek teljes mértékben megfelelő, egymástól és a pályázótól is független ajánlattevő által adott árajánlat fogadható el. Amennyiben a hiánypótlást követően sem áll rendelkezésre az adott költségtétel vonatkozásában a 3 db, formai követelményeknek teljes mértékben megfelelő árajánlat, akkor az a költségtétel nem elszámolható költségnek minősül, így azzal a projekt elszámolható összköltsége csökkentésre kerül.
Amennyiben 3 ajánlat beszerzése objektív okból lehetetlen, pályázó egyéb, a költség mértékének igazolására alkalmas módon köteles igazolni a piaci áraknak való megfelelést (pl. értékbecslés, hatósági díjtáblázat, forgalmazói nyilatkozat, stb.).
Létesítmény felvásárlása esetén fel kell tüntetni valamennyi ingatlan és eszköz könyv szerinti értékét, piaci értékét és a piaci értékük meghatározásának módszertanát. A létesítmény felvásárlásához kapcsolódó tárgyi eszközök esetében emellett az eszközök gyártási évét és állapotát is be kell mutatni.
i) A projekt megvalósítási helyszínének tulajdoni lapja - amennyiben az ingatlan a pályázat beadásakor a pályázó rendelkezésre áll.
j) Tulajdonostársak hozzájárulása - amennyiben a pályázat tartalmaz infrastrukturális és ingatlan beruházást:
A melléklet benyújtása abban az esetben szükséges és kötelező, amennyiben a projekt megvalósítás helyszínéül szolgáló ingatlan nem a pályázó (kizárólagos) tulajdona, vagy vétel során nem válik a pályázók (kizárólagos) tulajdonává. Csatolni szükséges a tulajdonostársak hozzájáruló nyilatkozatát a projekt megvalósításához, és a megvalósítást követően a fenntartási időszakhoz igazodó üzemeltetéshez.k) Megállapodás az osztatlan közös tulajdonban lévő ingatlan használatáról - amennyiben a pályázat tartalmaz infrastrukturális és ingatlan beruházást:
Amennyiben a projektet osztatlan közös tulajdonban álló ingatlanon kívánják megvalósítani, akkor csatolni szükséges a tulajdonostársak között közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt használati megállapodást és az ahhoz tartozó használati megosztásra vonatkozó vázrajzot.l) Bérbeadó hozzájárulása és bérleti szerződés, az ingatlan használatba vételének egyéb eseteiben a használatba adó hozzájárulása, közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt használati megállapodás - amennyiben a pályázat tartalmaz infrastrukturális és ingatlan beruházást:
Amennyiben a projekt megvalósítás helyszínéül szolgáló ingatlan nem a pályázó tulajdonát képezi, csatolni szükséges a bérleti szerződést, közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt használati megállapodást, valamint a bérbeadó, illetve a használatba adó hozzájáruló nyilatkozatát a projekt megvalósításához és a pályázóra vonatkozó fenntartási időszakra értelmezett üzemeltetéshez. A bérleti szerződésnek, közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt használati megállapodásnak kizárólagos joggal biztosítania kell a támogatással megvalósuló beruházás működtetését legalább a projekt fenntartási időszakára, és tartalmaznia kell a bérleti díjat.m) Építési tervdokumentáció - amennyiben a pályázat tartalmaz infrastrukturális és ingatlan beruházást:
Amennyiben a pályázat infrastrukturális és/vagy ingatlan beruházást tartalmaz, csatolni szükséges az építési tervdokumentációt, amely tartalmazza a tervrajzokat, valamint az építészeti és technológiai műszaki leírást.n) Építési engedély (ha rendelkezésre áll), vagy nyilatkozat építési engedély mentességről - amennyiben a pályázat tartalmaz infrastrukturális és ingatlan beruházást:
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy amennyiben a projekt megvalósítása tartalmaz építési engedély köteles infrastrukturális és/vagy ingatlan beruházást, úgy a pályázat benyújtásának nem feltétele a jogerős építési engedély megléte. A jogerős, érvényes építési engedélyt a szerződéskötés előtt szükséges benyújtani.
Ha az infrastrukturális és/vagy ingatlan beruházás nem építési engedély köteles, akkor a pályázó erre vonatkozó nyilatkozatát szükséges csatolni.
Amennyiben a pályázó a pályázati felhívás 4. pontja alatt foglalt követelményeknek kapcsolt vállalkozás bevonásával felel meg, vagy a biztosíték nyújtásához kezest vesz igénybe, úgy az ő 14. b)-g) alpontok szerinti okirataikat/igazolásaikat a pályázóval azonos módon kell benyújtani.
-
-
A pályázat elbírálása
A beérkezett pályázatok bírálata formai, jogosultsági vizsgálatból és tartalmi támogathatósági szempontok szerinti értékelésből áll. A bírálat részét képezi továbbá a felajánlott biztosítékok teljeskörűségének és a Támogató számára való hozzáférhetőségének ellenőrzése.
Az értékelésekkel párhuzamosan sor kerülhet helyszíni ellenőrzés lefolytatására és tárgyalásra. A tárgyalás célja, hogy a pályázat, különösen a benyújtott biztosítékok köre, illetve a pályázó által tett, a foglalkoztatásra és integrációra vonatkozó vállalások megfeleljenek a Kiíró által támasztott követelményeknek.
A pályázatok rangsorolása az alábbi pontszámok hozzárendelésével történik:
1. A pályázók bemutatása, a projekt megvalósítására való alkalmasság A pályázó (kapcsolt, vagy partnervállalkozás bevonása esetén a kapcsolt, vagy partnervállalkozás) részletes képet adott az eddigi tevékenységéről és az alapján alkalmas a projekt megvalósítására. 0-5 2. A pályázat illeszkedése a Kós Károly Terv és Székelyföldi gazdaságélénkítés 2019 c. tanulmány célkitűzéseihez A projekt jelentősen hozzájárul a stratégia megvalósításának sikeréhez, különösen:
- a szülőföldön maradás és boldogulás támogatása;
- a gazdasági tevékenységek erősítése;
- a foglalkoztatottság növelése;
- a gazdasági szereplők üzleti hatékonyságának növelése;0-15 3. A beruházás megvalósíthatósága és fenntarthatósága A javasolt finanszírozási szerkezet mellett a projekt rentábilis.
A tervezett kapacitásbővülés, vagy a termék/szolgáltatás skála bővülése eredményeképp keletkező termék a piacon eladható, a piac fenntartható.
Megfelelően számol a pályázó a jelenlegi piaci viszonyokkal és ezek várható változásaival.0-15 4. A beruházás előkészítettsége, pénzügyi és szakmai kidolgozottsága A projekt megvalósításának megindításához szükséges valamennyi dokumentum rendelkezésre áll, a szükséges engedélyekkel, szerződésekkel rendelkezik és a fizikai feltételek is adottak a beruházás megkezdésére. 0-15 A költségbecslés minden várható költségre kiterjed.
Valamennyi költség indokolt, nincsenek túlzó tételek.0-15 5. Foglalkoztatottak számának növekedése A fejlesztés eredményeképp létrejövő munkahelyek teljes munkaadói bér- és járulékköltsége a teljes fenntartási időszakban, a fejlesztés összegének aranyában (minél munkaintenzívebb beruházás, annál magasabb pontszám) 0-10 6. Integráció kidolgozottsága és mértéke Az integrációs terv kidolgozottsága. Az integrációba bevonandó termelők száma, a szerződések értéke. (Ha a pályázó azért nem tett integrációs vállalást, mert a foglalkoztatási vállalása a 10.1 pontban szereplő követelménynek megfelel, úgy erre a szempontra automatikusan maximális pontszámot kap.) 0-15 7. Hiánypótló beruházás A beruházás létrejöttének területén, gazdasági számításokkal kimutatható hiánypótló tevékenységek. 0-10 A támogatásra javasolt pályázatokról a program Irányító Testülete tesz döntési javaslatot a kötelezettségvállaló számára. Az Irányító Testület jogosult javaslatot tenni az igényelt támogatási összeg csökkentésére.
A döntésről a pályázó értesítést kap e-mailben, valamint ezzel egy időben a kiíró online felületére is felkerül.
A pályázatok elbírálásának tervezett határideje: 2025. január 31.
Az eredményről történő értesítés tervezett határideje: 2025. január 31.
-
Kifogás benyújtása
A pályázó a döntés ellen kifogást nyújthat be, ha a projekt kiválasztási eljárása, a támogatói döntés meghozatala jogszabálysértő vagy a felhívásba ütközik. A kifogás benyújtására a kifogásolt döntés közzétételétől/kézbesítésétől számított 8 napon belül, egy alkalommal, az indokok megjelölésével van lehetőség. A pályázó kifogását elektronikus úton nyújthatja be az office@proeconomicaalapitvany.ro e-mail címre.
A kifogásban meg kell jelölni azon indokokat - a megsértett jogszabályban vagy a felhívásban foglalt rendelkezést - melyekre tekintettel a pályázó kéri a döntés felülvizsgálatát. Indokolás, pontos hivatkozás hiányában a kifogás érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül. A kifogás elbírálása során kizárólag a kifogásban vitatottak kivizsgálására kerül sor.
A kifogás a beérkezéstől számított 30 napon belül kerül elbírálásra. Az elbírálás határideje egy alkalommal, legfeljebb 30 nappal meghosszabbítható. A kifogás tárgyában hozott döntés ellen további kifogás előterjesztésének nincs helye.
-
Egyéb információk
A pályázati felhívás és a támogatási szerződés esetleges ellentmondása esetén a támogatási szerződés rendelkezései az irányadók. A felhívás, a szakmai mellékletek, a pályázati adatlap és a pályázat mellékletei együttesen tartalmazzák a pályázat elkészítéséhez szükséges összes feltételt.
A felhívás és a pályázati adatlap esetén a kiíró a változtatás jogát fenntartja, ezért kérjük, hogy kövessék figyelemmel a honlapon megjelenő közleményeket.
A pályázat a kiíró archívumában kerül tárolásra. A kiíró a pályázati eljárás során a pályázók adatlapjain aláírt nyilatkozattal összhangban az ott megadott adatokat szabadon felhasználja.
A pályázó a pályázat benyújtásával hozzájárulását adja, hogy a nyilvántartott adataihoz a jogszabályban, pályázati kiírásban, támogatási szerződésben meghatározott más jogosultak hozzáférhetnek.
-
Kapcsolat
A pályázati felhívásról további információ a kiíró központi irodájában érhető el:
- FUNDAȚIA PRO ECONOMICA ALAPÍTVÁNY
- Marosvásárhely, Forradalom (Revoluției) utca 1. szám
- Köpeczi-Teleki ház, I. emelet
- Telefonszám: +40 748 186 008, +40 365 455 358, +40 365 455 359
- Email: office@proeconomicaalapitvany.ro
-
Mellékletek
1 - Igazolt és befizetett kölcsön, vagy pótbefizetés, ha a pályázó alapító okirata/szerződése megengedi.
3 - Célterületen történő gazdasági tevékenység folytatásának minősül, ha a gazdasági társaság székhelye a célterületen van, vagy ott telephellyel rendelkezik és ott tényleges gazdasági tevékenységet végez/végzett
4 - Raktározási tevékenység logisztikai ágazathoz kapcsolódóan nem támogatható.
5 - A kis és középvállalkozások besorolása, valamint a kapcsolt és partner vállalkozások figyelembevétele kapcsán lásd az 1. mellékletet
6 - a beruházó által megvalósított olyan tevékenység, amely esetében
a) a támogatási kérelmet benyújtó beruházó vagy a kérelmet benyújtó beruházóval egy vállalatcsoportba tartozó beruházó azonos vagy hasonló tevékenységet vagy annak egy részét az EGT megállapodás egyik szerződő felének területén található létesítményből (a továbbiakban: eredeti létesítmény) az EGT megállapodás egy másik szerződő felének területén található azon létesítménybe helyezi át, ahol a támogatott beruházásra sor kerül (a továbbiakban: támogatott létesítmény),
b) az eredeti, valamint a támogatott létesítményben előállított termék vagy nyújtott szolgáltatás legalább részben ugyanazokat a célokat szolgálja, és ugyanazon fogyasztói típus keresletét vagy igényeit elégíti ki, és
c) a kérelmet benyújtó beruházó vagy a kérelmet benyújtó beruházóval egy vállalatcsoportba tartozó vállalkozás valamely, az EGT-n belüli eredeti létesítményében folytatott azonos vagy hasonló tevékenység körében munkahelyek szűnnek meg.
7 - Az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 6. §-a értelmében.
8 - Az a tárgyi eszközök vagy immateriális javak beszerzésére irányuló beruházás, amely új létesítmény létrehozatalát, meglévő létesítmény kapacitásának bővítését, létesítmény termékkínálatának, szolgáltatásainak a létesítményben addig nem gyártott termékekkel, nem kínált szolgáltatásokkal történő bővítését vagy egy meglévő létesítmény teljes termelési folyamatának, átfogó szolgáltatásainak alapvető megváltoztatását eredményezi, valamint a részesedésszerzés kivételével olyan létesítmény eszközeinek felvásárlása, amely létesítmény bezárásra került vagy felvásárlás nélkül bezárásra került volna.
9 - Ha egy kisvállalkozást az eredeti tulajdonos családtagjai vagy korábbi munkavállalók vesznek át, az eszközöknek a vevőtől független harmadik féltől való megvásárlására vonatkozó feltételnek nem kell teljesülnie. A részesedésszerzés nem minősül induló beruházásnak.
10 - Ingatlan esetén értékbecslés, illeték, hatósági díj esetén hatósági díjtáblázat, vagy egyéb igazolás csatolása szükséges



